Hát ez is eltelt, nehéz szívvel, de hazajöttünk erről a csodaszigetről. Annyi élmény ért bennünket, hogy már szinte sok volt :) lássuk a részleteket.
Közlekedés:
Oda-vissza TAP-pal mentünk, oda talán fél órát ha késtünk (ezt kb ki se írják, mert ez alap :P ), visszafelé kicsit problémásabb volt a történet, a Cristiano Ronaldo Nemzetközi Repülőtéren csücsültünk egy órácskát a repülőben, mert nem engedtek felszállni bennünket a lisszaboni köd miatt, majd a budapesti járatot is eltolták másfél órával (bemondta a kapitány, hogy állunk, kérdeztem a légiutaskísérőt, hogy mi történik így a csatlakozó járatunkkal? Mondta, hogy ne aggódjak, az is biztos késni fog. Hát igazán megnyugtatott, mit ne mondjak). A tájékoztatás amúgy korrekt volt, a bőröndünk rendben megérkezett mindenhova (nagyon izgultunk, hogy el ne keverjék), és kaptunk enni-inni is, többnyire szendvicset és sütikét.
Madeirán a repülőtérről az Aerobus-szal mentünk (menetrend: sam.pt) , 5 Euro/fő egy irányba az út, vasárnap elég ritkán megy, így én azt hittem, majd a fél járat erre akar felzsúfolódni, de végül alig voltunk rajta, fogalmam sincs hová lett a másik 170 ember akivel utaztunk. Nagyon gyorsan elértünk a megbeszélt buszmegállóhoz (persze, mert a sofőrünk mellékállásban valószínűleg Fittipaldi volt), kb. 20 perc lehetett az út a Lido-ig, ami Funchal másik oldala a reptértől nézve - mert az meg amúgy Santa Cruzhoz tartozik, de ez most mindegy.
Aztán használtuk a helyi közlekedést, a mi irányunkba leginkább az Horarios és a Rodoeste buszai jártak, utóbbiak szerintem távolságiak lehettek, de nem igazán jöttünk rá a logikára. Az Horariosra 1,95 Euro volt egy út/fő a buszon vásárolva, és az 1,2 és 4-es számúak mennek a Fórum (ez egy pláza, a tavaly Faroban megismert tesója) felé, azaz a "szállodanegyedbe". Náluk lehetséges valami feltöltőkártyát vásárolni, de mi nagyon random szálltunk buszra, így ezt nem vettük igénybe.
Ééés még autót is béreltünk, ezt a FunchalDrive-tól, 2 egész napra és a vasárnap hajnalra, mert máshogy nemigen tudtunk volna kimenni a repülőtérre (Aerobus fél 4-kor van és 5-kor). Végülis nem volt semmi extra gond, azon kívül, hogy a bérlés előtti este olvastam el a google véleményeket, ahol csapnivaló minősítést kaptak. Illetve az első kerekeink jól le voltak kopva, és kijelzett valami keréknyomás-gondot (rögtön azután, hogy a férjem megállapította, hogy milyen gáz a gumi, jól megnyugodtam), de azért elvitt minket mindenhova. Jó, az emelkedőket nehezen bírta, abból pedig van egy pár Madeirán. Nem is értem miért visznek olyan autót a szigetre, ami ezt nem bírja (egy Fiat Panda volt egyébként).
Madeirán az utak ingyenesek, van n+1 alagút és viadukt, és van ahol csak reménykedik az ember, hogy nem jön szembe senki, mert egy autónak is keskenynek tűnik az út...jajj és még birkák is kóricálnak rajta a hegyekben, ez fontos!
(A múlt heti szörnyű balesetre reflektálva: csoda, hogy nincs gyakrabban baleset, bár hozzá kell tenni, hogy elég jól vezetnek a helyiek, még ha olykor gyorsan is. Itt még nem derült ki, mi okozta a balesetet.)
Szállás:
Funchalban egy airbnb apartmanban laktunk az Apartamentos do Mar épületében, ami tulajdonképpen egy panelház, mindent (is) hallani ami a felső lakásban történik, de el lehet viselni. A lakás nagyon kis cuki volt, a tulajdonos is, teljesen megfelelt minden elvárásunknak. Tartozik medence és bár is a házhoz, illetve néhány szemérmetlenül kolduló macska az út túloldalán. Bármelyik irányba indul az ember, kardio edzést is végez, mert előbb-utóbb szembe találja magát egy emelkedővel. Utolsó nap már egész magasra jutottunk lihegés nélkül. Egyébként kb 5 percre van gyalog (de addig 3x leizzad az ember) a Fórum, benne mindenféle divatbolttal, és éttermekkel/kávézókkal, Pingo Docéval (mellette étteremmel, és amúgy legyenek kedvesek Magyarországra is jönni! Ez amúgy élelmiszerbolt, és imádom)
1 éjszakát Porto Monizban is töltöttünk, a Porto Moniz Sol nevezetű szállodában, a szoba tökéletes volt, az ágy hatalmas, a kilátás pedig csúcs. A wellness nem nagy valami ,a jakuzziban pl nem volt víz, és ezen kívül van még egy belső medence és szauna. A reggeli választék 4*-os szállodához képest elég kicsi volt, de egyszer megfelelt, és az nagyon tetszett, hogy 11-ig lehetett reggelizni, kijelentkezni pedig délig. Végre nem kellett korán kelnünk a szállodai reggeli miatt :) Ár-érték arányban tökéletes volt, szívesen maradtam volna még.
Lisszaboni gyors:
Odafelé volt majdnem 6 óránk leszállástól felszállásig, így gondoltuk, legalább a Parque das Nacoes-ig (Nemzetek Parkja, a '98-as Világkiállításra készült, van teleférico, Tejo-parti sétány, Óceánárium, Vasco de Gama bevásárlóközpont, éttermek, az Oriente vasútállomás, stb) kimegyünk, hiszen 3 metrómegállóra van a repülőtértől. El is mentünk, viszont sikeresen keresztülhúztam a számításainkat egy rossz lépéssel, ügyesen felestem a lépcsőn (jó, nem egyformák voltak azok az istenadta fokok), és úgy megütöttem a térdem, hogy duplájára dagadt, és alig tudtam menni. Így hamar visszatértünk a repülőtérre ( a metróhoz levezetnek a táblák, lehet venni jegyet automatából és pénztárnál, a feltöltőkártya 50 cent, 1 db jegy pedig 1,5 euro). A biztonsági ellenőrzést végzőktől megkérdeztük, hol az elsősegélyhely, és lévén ilyen nincs, kihívták a mozgó egységet, akiktől kaptam instant jeget, ami sokat segített. Így el tudtam bicegni a terminálban található patikáig, ahol szereztünk be voltarent, ez is segített. A nap szomorúsága amúgy az volt még, hogy mindig buszoztunk a repülőhöz, és nem volt egy csáp sem, ami portugálul mangeira, ami magyarul mangófa. Szerencsére hazafelé már mangófáztunk :)
Visszafelé nem volt időnk kimenni a városba, de majd novemberben pótoljuk.
Folyt. köv. madeirai kalandjainkkal.
Madeira története csempeképregényben

Itt mondjuk tehénsajtot és kekszet adtak süti helyett
És tényleg alattunk volt az óceán!

Kis autónk
Látjátok, birkák (mármint az úton, nem ti)
Ez az alagút pl még el sem készült, a GPS néni meg simán átvitt rajta, végülis működött...
Na, hát ezek vannak:
Szállás:
Funchalban egy airbnb apartmanban laktunk az Apartamentos do Mar épületében, ami tulajdonképpen egy panelház, mindent (is) hallani ami a felső lakásban történik, de el lehet viselni. A lakás nagyon kis cuki volt, a tulajdonos is, teljesen megfelelt minden elvárásunknak. Tartozik medence és bár is a házhoz, illetve néhány szemérmetlenül kolduló macska az út túloldalán. Bármelyik irányba indul az ember, kardio edzést is végez, mert előbb-utóbb szembe találja magát egy emelkedővel. Utolsó nap már egész magasra jutottunk lihegés nélkül. Egyébként kb 5 percre van gyalog (de addig 3x leizzad az ember) a Fórum, benne mindenféle divatbolttal, és éttermekkel/kávézókkal, Pingo Docéval (mellette étteremmel, és amúgy legyenek kedvesek Magyarországra is jönni! Ez amúgy élelmiszerbolt, és imádom)
A középső toronyház volt a miénk
1 éjszakát Porto Monizban is töltöttünk, a Porto Moniz Sol nevezetű szállodában, a szoba tökéletes volt, az ágy hatalmas, a kilátás pedig csúcs. A wellness nem nagy valami ,a jakuzziban pl nem volt víz, és ezen kívül van még egy belső medence és szauna. A reggeli választék 4*-os szállodához képest elég kicsi volt, de egyszer megfelelt, és az nagyon tetszett, hogy 11-ig lehetett reggelizni, kijelentkezni pedig délig. Végre nem kellett korán kelnünk a szállodai reggeli miatt :) Ár-érték arányban tökéletes volt, szívesen maradtam volna még.
Kilátás a szobánkból
Lisszaboni gyors:
Odafelé volt majdnem 6 óránk leszállástól felszállásig, így gondoltuk, legalább a Parque das Nacoes-ig (Nemzetek Parkja, a '98-as Világkiállításra készült, van teleférico, Tejo-parti sétány, Óceánárium, Vasco de Gama bevásárlóközpont, éttermek, az Oriente vasútállomás, stb) kimegyünk, hiszen 3 metrómegállóra van a repülőtértől. El is mentünk, viszont sikeresen keresztülhúztam a számításainkat egy rossz lépéssel, ügyesen felestem a lépcsőn (jó, nem egyformák voltak azok az istenadta fokok), és úgy megütöttem a térdem, hogy duplájára dagadt, és alig tudtam menni. Így hamar visszatértünk a repülőtérre ( a metróhoz levezetnek a táblák, lehet venni jegyet automatából és pénztárnál, a feltöltőkártya 50 cent, 1 db jegy pedig 1,5 euro). A biztonsági ellenőrzést végzőktől megkérdeztük, hol az elsősegélyhely, és lévén ilyen nincs, kihívták a mozgó egységet, akiktől kaptam instant jeget, ami sokat segített. Így el tudtam bicegni a terminálban található patikáig, ahol szereztünk be voltarent, ez is segített. A nap szomorúsága amúgy az volt még, hogy mindig buszoztunk a repülőhöz, és nem volt egy csáp sem, ami portugálul mangeira, ami magyarul mangófa. Szerencsére hazafelé már mangófáztunk :)
Visszafelé nem volt időnk kimenni a városba, de majd novemberben pótoljuk.
Nem volt valami jó idő...
Mosdó a Vasco de Gama-ban
Bérelhető rollerek temetője a Tejo medre
Folyt. köv. madeirai kalandjainkkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése