Lisszaboni gyors

Micsoda meglepetés, pont egy lisszaboni úttal leptük meg a nagyszülőket 65. születésnapjuk alkalmából, amire november elején került sor.
Szerintem elég alaposan szoktam felkészülni az útjainkra, de ennyire komoly előkészületet még egy sem igényelt. A szállás kiválasztása is hosszadalmas volt, többek közt a sajátos lisszaboni lakáskérdés miatt, ami árakban már kezd hasonlóan elszállni, mint a budapesti, emiatt 4 felnőttre és 1 gyerekre 3 normális méretű helyiséggel (és ágyakkal) rendelkező lakás megtalálása nem is olyan egyszerű. Ráadásul nem szerettünk volna emeleten lift nélkülit, és valamiféle fűtést is akartunk, mert tudta a fene, hogy milyen idő lesz novemberben (no meg jártunk már úgy - Portoban - , hogy 3 napig szakadt az eső, és a légkondival kellett fűtenünk, hogy megszáradjanak a dolgaink). A belvárosban csupa olyan lakást találtam megfizethető áron, ahol vagy tigrisbukfenccel lehet beugrani az ágyba (mert az egész szoba 1 db ágy), vagy emeletes ágyak vannak az egyik szobában (ennek a felnőttek annyira nem örültek volna), vagy az ötödiken van, lift nélkül. Úgyhogy végül lefoglaltam egy lakást Almadában, a Tejo másik oldalán, ahová komppal lehet átjutni a Cais do Sodré metró/hév megállótól. Nem bántuk meg, nagyon szuper kis helyünk volt, és a kompozást is gyorsan megszoktuk.
A másik hosszas fejtörést az jelentette, hogy mi legyen a belépőkkel és a közlekedési jegyekkel. Egy komplett Excel-tábla sem segített túl sokat, ugyanis gyerekeknek és 65 év felettieknek a látnivalók nagy részébe fél áron van a belépő, a közlekedési eszközökön viszont fizetni kell (illetve ha jól értelmeztem, a helyieknek nem, de több oldalnyi portugál nyelvű adatlapot kell kitölteni hozzá), a Lisboa card-dal egy csomó minden ingyenes vagy olcsóbb, és benne van a közlekedés, plusz nem kell sorban állni, de nem tudtam, hogy ki tudjuk-e használni. Plusz volt még egy "hónap első vasárnapja" is amikor ott voltunk, ilyenkor sok múzeumba amúgy is ingyen lehet bemenni.
Végül az lett a megoldás (mert a tömegközlekedés azért kicsit kacifántos a metróra/kompra/vonatra külön kártyájával, már azt sem tudtuk melyik melyik), hogy a nagyszülők kaptak napijegyet (ebből is több fajta van, vettünk olyat is, amiben nem volt kompjegy, ez 6,4 euro/24 óra, és olyat is, amiben benne volt a kompjegy, ez 9,3 euro/24 óra - ez utóbbit akkor használtuk amikor 3x is kompoztunk azon az időn belül), magunknak pedig 72 órás Lisboa cardot 42 euroért/felnőtt és 22,5 euroért/gyerek, a végén még ezzel ki tudtunk menni a reptérre, és csak kompjegyet kellett mellé venni. Na szóval bonyolultak voltunk kicsit, de végül minden kialakult 😀
Az utat ismét a TAP-pal tettük meg, szokás szerint volt miért felhívnom őket előtte, és aztán még chaten is zaklattam őket, azt hiszem kell még gyakorolnom az online check-int egy kicsit...
Viszont a fedélzeten már minden rendben volt, kivéve, hogy egy szem sütikét adtak összesen enni (nem egészen erre számítottunk, mert eddig nem így volt). Hazafelé a repülőtéren magunknak kinyomtattuk az automatából a beszállókártyát és a bőröndre tehető címkét is, majd felraktuk a szalagra  a poggyászt (22 kg volt, soha de soha nem pakoltuk még ennyire tele 😁 mondjuk 5 ember cucca volt benne), aztán nagy nehezen megtaláltuk a biztonsági ellenőrzést (pedig nem is volt olyan régen április) , ahol azonnal áttereltek minket a "priority" sorba, mert volt velünk egy gyerek, a mamáék hozhatták a vizüket, és még az övet sem kellett levenni (bezzeg kifelé a bontatlan kubut is kidobatták velünk - Krétára menet még felvihettük, de ez nagyon emberfüggő, úgy tűnik).
Természetesen most sem sikerült mindent megnéznünk amit szerettünk volna, de legalább van miért visszatérni.

 Látnivalók a teljesség igénye nélkül:
Parque das Nacoes, azaz a Nemzetek Parkja, ami 3 megállóra van a  repülőtértől - ez volt az első programpontunk. Az Oriente vasútállomás is itt található, ahol le tudtuk pakolni a bőröndöt és a felesleges táskákat egy automata csomagmegőrzőbe (a metróból feljőve bal kéz felé hátra kell elindulni). Onnan átmentünk a Vasco de Gama bevásárlóközpontba, közben találkoztunk a Harry Potter sorozat repülő autójával, ugyanis a város random pontjain ki vannak pakolva mindenféle furcsaságok egy áprilisig tartó kiállítás miatt. A pláza másik végén vannak a kajáldák, ahol jól megreggeliztünk (majd egyszer vacsoráztunk is, Sintrából hazafelé útban, a 6 eurós leves+bifana+sangria menü még mindig verhetetlen). Közben megvettem online a jegyünket az Óceánáriumba (így ugyanannyi kedvezmény van, mint a Lisboa Card tulajdonosoknak, viszont nem kell sorban állni egyáltalán, egy bibi volt, hogy reggel 9-kor már csak a délután 1-kor kezdődő turnusra engedett foglalni). Így aztán mivel időnk, mint a tenger, megcsodáltuk az összes zászlót egyesével, a szemétből készült óriási hiúzt, a folyóparton zumbázókat, és végigsétáltunk a teleférico alatt a távolabbi állomásig, hogy onnan egyenesen az Óceánáriumhoz vigyen bennünket. Még mindig virágzott a murvafürt (leánykori nevén bougainvillea) , és egészen kellemes meleg volt (de hiányzik ez most! ) Szerencsére az Óceánáriumnál is el lehet tölteni az időt, bár a néha pár percig szakadó eső kicsit nehezítette a dolgunkat, de aztán megint kisütött a nap. Van kis tavacska ahol a köveken lehet járni, kis trópusi kert, és az ajándékbolt/étterem is nagyon korrekt, rendes ebédet lehet kapni, természetesen mindenféle halas kajákkal is az étlapon. Itt megpihentünk kicsit, a kislányom még aludt is egyet az ölemben, nagyon fáradtak voltunk, hiszen hajnal 3-ra kellett a repülőtéren lennünk.
A pihenés után újult erővel vetettük be magunkat a mindenféle tengeri élőlények közé, és jól elnézelődtünk vagy 3 órát. A tengeri vidrákat pl egész nap lehetne nézegetni, annyira cukik, már ezért megéri :)
Lisszabonnak ez a része nagyon modern, nagyrészt az 1998-as világkiállításra épült. Most is hasznosítják a területet, amikor ott voltunk, épp a Web Summit nevű, több, mint 70.000 látogatót fogadó rendezvény zajlott. (éreztük is időnként, bár szerencsére napközben nem a városban kóricált ez a rengeteg ember, de amikor hazafelé a repülőtérre menet először éppen csak fel tudtunk préselődni a metróra, majd az Orienténél gyakorlatilag kiürült a szerelvény, az durva volt)

Almada/Casilhas:
ez a Tejo másik oldala, de a hangulat teljesen olyan, mint "odaát". Még a lejtős utcák is stimmelnek. Ahogy leszállunk a kompról, van egy buszállomás, és  itt van a villamosok végállomása is. Mi egyiken sem ültünk, mert 5 percre volt a szállásunk gyalog, de elvileg a Cristo Reit (azaz a Krisztus Király szobrot) innen meg lehet közelíteni valamelyik járművel.
Itt látható még kívülről egy tengeralattjáró, belülről pedig a Fernando e Gloria II nevű fregatthajó, amit aznap ingyenesen látogathattunk, de megéri a pár euros belépőt is, nagyon szuper kiállítás van benne! Ez a hajó volt az utolsó, ami vitorlával kelt át Indiába, aztán a 60-as években sajnos leégett, majd (ismét) a '98-as világkiállításra (emlékeztek? Madeirán a Santa Maria másolatát is arra építették) felújították, aztán ide tették a kikötőbe.
A buszpályaudvartól egy sétálóutca vezet feljebb, ami tele van éttermekkel, sörözőkkel, nyáron nagyon hangulatos lehet, de még most is volt aki kiült.
A meg nem nézett helyek listáját gyarapítja az O Ponte Final nevű étterem, ahonnan állítólag meseszép a naplemente, és van ott egy lift is, amivel egy kilátóba lehet jutni. Sokat olvastam róla, de nem volt rá időnk. Hiába van jó idő, azért novemberben már Lisszabonban is korán sötétedik.
A komp egyébként nagyon gyakran jár, kb. 8 perc a menetideje, és mindig volt ülőhelyünk, pedig sokan voltak.

Belém-negyed
Egy napunk elment ezzel is :) a Cais do Sodré -tól számos busz és villamos közlekedik Belém (= Betlehem) felé, itt található több ikonikus pontja is a városnak, mint a manuelin stílusban épült Jeromos-kolostor és Belém-torony, a Felfedezések emlékműve, valamint a Pastel de Belém feltalálási helye a róla elnevezett cukrászdában, amiről algarve-i kalandunknál már írtam (mivel elugrottunk Lisszabonba szavazni)
A fent említetteket csak kívülről néztük meg, bementünk viszont a Tengerészeti Múzeumba (hónap első vasárnapján ez is ingyenes), ahol a felfedezések korától napjainkig tekinthető meg mindenféle karavella és térkép és egyebek, a Jeromos-kolostor túlsó felén. Most volt egy kiállítás Gago Coutinho-ról, aki elsőként repülte át az Atlanti-óceánt az 1920-as években, és egyébként is polihisztor volt. Cserébe viszont az állandó kiállítás nagy része nem volt látogatható átalakítás miatt, így igencsak mérgesek lettünk volna, ha teljes áron megyünk be, bár a hangárban/csarnokban lévő eredeti hajók és repülők még így is lenyűgözőek voltak. Ennek a kijáratánál (ami az eredeti bejárattal szemben van) van egy kis étterem és ajándékbolt, ahol viszonylag normál áron lehet főtt ételt bevinni a szervezetünkbe.
A Belém-toronynál van egy kis park, évekkel ezelőtt egész különleges hotdogot (cachorro quente) ettem itt, volt benne minden.

Hazafelé bementünk a Mercado da Ribeirába, a Time Out Market-re, ami őszintén szólva óriási csalódás volt számomra. 4 éve itt ettem először piri-piri csirkét, akkor is sokan voltak, és drága volt, de most túlárazottnak, és túlzsúfoltnak tűnt. Vagy 30 percet keringtünk, és sem ülőhelyet, sem piri-piri csirkét nem találtunk. Végül ettünk valamit, ami ezek után nem is esett jól.

Belváros:itt csak bóklásztunk szinte céltalanul, nekem az egyik kedvenc helyem a Praca do Comercio a folyóparton (egészen elképesztő az az óriási tér közvetlenül a folyóparton, állítólag pont azért tervezték így, hogy a folyón érkező hajósokat lenyűgözze, mindenesetre engem sikerült) Onnan nyílik a Rua Augusta, ami tipikus sétálóutca, a Rossio térre majd a Parque Eduardo VII-re vezet. Újdonságként végigvártuk a sorunkat az Elevador Santa Justa-nál, ami egy műemlék lift, és a használata benne van a napijegyben. A kilátóhoz fent kell venni a jegyet, ezt a Lisboa Card tartalmazza (a mamának pedig integettek, hogy menjen nyugodtan), fantasztikus kilátás nyílik körbe mindenfelé. De aki nem lifttel akar menni, az fel is sétálhat, és a Convento do Carmo felől is megközelítheti a kilátót. Innen elsétáltunk a Rossiora, ahonnan elbuszoztunk a Parkhoz, ami legalább olyan hosszú volt, mint amekkora utat busszal tettünk meg. Itt van egy meleg/hideg/trópusi ház, amit szerettem volna megnézni, de nem sikerült. Viszont a felső végétől busszal elmentünk a Meia Laranja megállóig (= fél narancs, ott is elég jó volt a kilátás), ami csak pár perc sétára van a 28-as villamos felső végállomásától. Erősen ajánlott így megközelíteni, mert láss csodát, volt ülőhelyünk! (pedig a vili olyan aprócska, hogy hihetetlen, kell is, hogy elférjen a szűk utcákban)  Valahol a Sé körül szálltunk le, nem mentünk végig, mert megláttam egy éttermet aminek Piri-piri volt a neve!!! Közben találtunk egy kilátót, és természetesen betértünk csirkét enni. Majdnem olyan jó volt, mint Algarve-ban a Fernando's Hideawayben :-) 

Sintra:
Ide is elszaladtunk (legegyszerűbb a Rossio-ról kb. 20 percenként induló vonattal). Mivel a férjemmel már voltunk Sintrában (akkor a Pena - = bánat - Palotát és a Mór Várat néztük meg), de magából a településből nem láttunk semmit, így gyalog indultunk el a Quinta da Regaleirába. Elég gyorsan éhes lett a társaság, így beültünk egy kis helyre, de közben elkezdett szakadni az eső. Így ebéd után rohantunk esernyőt és esőkabátot venni. Mivel Sintra hegyen van, így eleve hűvösebb van, mint Lisszabonban, erre sajnos nem voltunk megfelelően felkészülve (különben is jó idő volt mikor elindultunk) Szerencsére azért a Quinta kertjét nagyjából kényelmesen meg tudtuk nézni, minden zöld, bárhol felbukkan egy kút vagy torony vagy barlang, teljesen elvarázsolt hely.Nagyjából záráskor mentünk ki, és fogtunk egy tuktukot, amivel csak a vasútig akartunk lemenni, de aztán a csekély árkülönbséget kihasználva körbevitettük magunkat a városban. Idegenvezetőnk rettentő lelkes volt, vagy egy órán át beszélt folyamatosan, és olyan helyekre elvitt bennünket, hogy el sem hittük. Pl. megállt az erdő szélén, ahol kiszálltunk, és besétáltunk az eukaliptuszok, babérfák és parafák közé (a tök sötétben!), és egyszercsak előbukkant a Pena Palota és a Mór Vár meseszép kivilágításban. Óriási élmény volt. Egy gondunk volt, hogy kockára fagytunk a végére. Visszafelé olyan vonat indult pár perc múlva, ami az Orientére ment, amit nem is bántunk, mert így bementünk a Vasco da Gama-ba vacsorázni. Nem is ettem olyan jót egész úton, mint akkor, a 6 euros leves+ bifana + sangria menümmel :-) Imádom, hogy a portugál plázákban legalább annyi helyi jellegű étterem van, mint a nagy nemzetközi láncok tagjai. És óriási mázlink volt, mert kicsivel a Websummitról kiszabadulók előtt értünk oda, pont a tömeg előtt.

Még úgy egy évet el tudnék szerintem tölteni Lisszabonban, hogy mindent megnézzünk (a környékéről nem is beszélve)
Viszont a lányunk egy kicsit már unta, így megengedte, hogy legközelebb kettesben menjünk, hurrá!!!

Nyugat-Kréta

Ez a nyaralás a végeláthatatlan autózásokról, és a csalódottság érzésének leküzdéséről szólt. Ugyanis hiába mentünk majdnem 800 km-t, így is csak töredékét láttuk a szigetnek, ami nem csoda, hiszen eleve a legnagyobb görög sziget, de ráadásul tele van hegyekkel, amiken bizony lassan tud átvergődni az ember az alig kétsávos utakon.

Itthon felírtam elég sok látnivalót, amiket nem tudtunk megnézni, teknős-simogatós állatkerttől az aquaparkig. Talán ha egy hónapot ott lettünk volna, még azokra is sor került volna... 

Viszont amit láttunk, az gyönyörű volt, szebbnél szebb hegyi falvak és tengerpartok várnak az utazókra.

Praktikus részletek:

•  utazás: mi charterrel mentünk, Chania repülőterén szálltunk le, ha nyugatra készül az ember, akkor ezt érdemes becélozni, a Wizzair Heraklionba megy, és a Ryanair is oda, de csak Bécsből. (amúgy a jövő nyári árak már elérhetőek a Wizzairnél, nem is mondom meg mennyiért vettünk június elejére repülőjegyeket...) az út kb 2 óra volt, egy pohár víz és egy szendvics járt mindenkinek a Smartwings/Travel Service járaton.

•  a szállásunk Rethymno-ban volt, ami kb 70 km volt a repülőtértől, az útviszonyoknak köszönhetően ez 1-másfél óra transzfert jelentett. Választottunk az Emilia apartmanház volt, részünkről teljesen megfelelt, új fürdőszoba, erkély (még a tengerre is kiláttunk egy icipici részen), érkezéskor raki, szendvicsek, gyümölcs, és víz fogadott, távozáskor pedig hűtőmágnest is kaptunk, igazán kedves meglepetések voltak. Annyi gondunk volt, hogy az ágy rettentően ki volt feküdve így a szezon végére, illetve a medence felé néző szobákba talán annyira nem hallatszik be az utca zaja, ezektől eltekintve nem is kell jobb. Előttünk egy tömb volt, és máris a parton voltunk. A tetőteraszról szuper kilátás nyílt a tengerre.

Íme:

• Időjárás: szept. 15-22 között voltunk, egy nap volt felhős, a többi nap kimondottan meleg volt, és sütött a Nap ezerrel. Esténként kellett egy pulcsi, főleg amikor nagy szél volt, de hosszúnadrág aznap volt rajtam amikor érkeztünk, és amikor jöttünk haza (akkor is csak a reptéren vettem át). 27-28 fok volt minden nap, ezt bőven többnek éreztük. El tudom képzelni, hogy júliusban és augusztusban csak arra képes az ember a hőségben, hogy levánszorogjon a partra és sötétedésig ki sem jöjjön a vízből.

Ez volt előttünk, tartozik hozzá bár is

• Autóbérlés: mi az Intercity Auto-nál béreltünk, így szeptemberben 120 euro volt 6 napra, depozitot nem kértek, de ha a mi hibánkból lett volna baleset, akkor max. 350 Eurot fizettünk volna (szerencsére erre nem volt szükség). Volt már jobb autónk is, de ez a kis Kia Picanto is elvitt bennünket mindenhova. Az esetenként szűk hegyi utak miatt kimondottan ajánlott egy kisebb autó. Parkolóhely mindig volt a part mentén, általában nem kellett sokat sétálnunk. Az idegenvezető is tudott volna autóbérlő céget ajánlani (kb. minden sarkon van egy amúgy is), ott sem kellett volna depozit, de én szeretek mindent előre intézni, így én erre nem vártam, már itthonról lefoglaltam. A benzin 1,69 euro/l körül volt (a dízel olcsóbb),  ki sem kell szállni a kocsiból, és már körül is ugrálnak, hozzák a kártyás terminált, lemossák a szélvédőt, stb., és még borravalót sem vártak.Az utak jók, és ingyenesek, a telefonos gps tökéletesen elvitt bennünket mindenhova. Elvileg a "főúton" vannak telepített kamerák, de gyanús, hogy nem mind működik...a táblák viszont sokszor elbújnak a leanderbokrok között, vagy kiszívta őket a Nap, vagy esetleg össze vannak graffitizve, szóval figyelni kell.

Nagyon bizalomgerjesztő a háló az út felett...

• Evészet: abszolút kedvencünk volt a Manolis Place, ami a mi házunk előtt volt (nem kellett messzire menni), maga a figura is zseniális, de az ételek is. Ettünk még jót az óvárosban egy olyan helyen, ahova beülni sem lehetett kb, mert nem volt hely (egy sarki éttermecske volt, kb csak benézni lehet), az idvez ajánlott egy olasz helyet egy sarkon, a neve Italian Job, itt annyian voltak, hogy nem fértünk be, így biztos finomat főznek.

Egy vacsi Manolisnál

Chaniában viszont sikerült olaszt ennünk, a Daskalogianni utca 69-ben, a Laganon Fresh Pasta nevű helyen, isteni finom volt minden, a kislányomnak hozták a tüsit építeni, és minipizza is volt, ami végre el is fogyott egy evésre. Nem utolsó sorban ott álltunk pont előtte, ingyen, és nagyon közel volt az óváros.
Autentikus és roppant hangulatos tavernában ebédeltünk a Damnoni Beachen és valahol a hegyek között, az Eleuthir Caféban (nem ott akartunk, de a panorámás hely még be volt zárva, de nem bántuk meg ezt sem).

Egy cicmó a Damnoni Tavernában

Heraklionban a Morosini kútnál lévő Baltas grill étteremben ettünk (éhenhalás küszöbén voltunk), kicsit mehettünk volna tovább, hogy rendes görög ételt együnk, de itt sem voltak rosszak a kaják. És lehetett kártyával fizetni, ami nekünk akkor nagyon fontos kritérium volt, mert ügyesen készpénz nélkül indultunk el aznap otthonról.

Látnivalók:

•  Rethymno egy viszonylag nagy város, az Emilia kb. másfél km-re van az óvárostól, végig lehet menni a tengerparti sétány mentén a rengeteg étterem és szupermarket mellett, egyik része hangulatosabb, mint a másik, tökéletes andalogni (vagy a gyerek után rohanni, kinek mi jut). Az óvárosa megközelíthető gyalog, vagy kisvonattal, mi egyik este utóbbit is kipróbáltuk, mert már elfáradtunk mire odaértünk, így pedig láttunk is sokmindent, és még pihentünk is közben. A mi kis dottónkon csak görögül és oroszul mondták mi micsoda, ezzel nem nagyon voltunk kisegítve, de könnyen lehet, hogy azért angolul vagy németül is szokták.. Az óváros egyébként a szokásos görög, szűk, sikátoros utcák, mindenhol üzletek, mindenhol leander, murvafürt és macskák, tavernák. A hangulatát leírni úgy sem lehet, át kell élni.A part tele van napernyőkkel és napozóágyakkal, van ahol fogyasztás ellenében ingyenes, és van ahol 6 Euro/nap a két ágy + 1 napernyő. Mi a Copacabana Beachen voltunk, ott snackeket is lehetett kérni. Aki nem akar fizetni, van üres hely is bőven két napernyős strand között. Egy napot töltöttünk ott strandolással, akkor nem voltak nagy hullámok, de a víz nem volt a legtisztább. A többi napon máshol strandoltunk, mert egyrészt világot látni mentünk, másrészt nagyok voltak a hullámok.

Nagy hullámok

Óvárosi életképek

Ellovagoltak a naplementében 😁

•  Damnoni Beach-re esett a választásunk az első nap, amikor Rethymno-ban méteres hullámok voltak, mert azt a tippet kaptuk, hogy délen mindig jobb az idő, kisebbek a hullámok. Ez kb 3/4 órányi autózásra volt tőlünk, keresztbe át délre, de ott egymás mellett van sok pici strand, többek közt Preveli is, ahová hajóval érdemes menni pl. innen is. (Na ott  - sem- voltunk). Szóval a szél itt is hatalmas volt, de a hullámok egyáltalán nem, így jó választás volt, a víz kellemes volt, és tiszta. Egyetlen kellemetlen incidensünk volt, egy kutya khmm hát ráugrott a lányomra, és elszakította az úszógumiját. A kutya gazdája sehol nem volt, mi meg alig győztük vigasztalni a kislányunkat (másnap beruháztunk egy szuperjó úszógumira).

Damnoni Beach 💗

 És az oda vezető út

• Elafonisi kihagyhatatlan. Mi nem oda indultunk (így nem is készültünk semmivel az útra, hallgattuk is a nyafogást majdnem végig), de mégis úgy alakult, hogy arra vettük az irányt, és a meseszép strand érdekében összesen 5 órát autóztunk hegyeken-völgyeken keresztül. Az út végén van parkoló, kellett kicsit forgolódni mire helyet találtunk (du. 2 volt, mire odaértünk), de nem volt vészes. A napozóágyaknál szintén azonnal találtunk helyet, 9 euro volt a szokásos szett. Két szendvicses/kávés/jégkrémes bódét láttunk (ugyanaz volt a kínálat), rendes kajára, tavernára ne számítson aki ide jön (feljebb az út mentén volt, pár perc autózásra, érdemes ott megállni esetleg, vagy még korábban valahol). Mosdó volt, 1 euro/fő, elvileg zuhany is, de nem működött.A víz csodálatosan tiszta volt, átlátszó, és homokos az alja, tényleg meseszép. Sajnos 5 körül nagy szél kerekedett, bár utólag ez nem is volt olyan nagy gond (és beljebb nem is lehetett érezni, csak a lagúna északi részén), mert így könnyebb szívvel indultunk el visszafelé, nem lett volna jó sötétben azokon az utakon autózni. Viszont azt sajnálom, hogy magára a (fél)szigetre nem mentünk át, jó lett volna ott is szétnézni.

 Kishalak az átlátszó vízben

 És a csodahely 💕💕💕

 Hazafelé dugó volt...

• Balos-Gramvousa hajóút: ez is csoda. Balosra elvileg el lehet jutni autóval is, hosszadalmas földúton kocsikázással (nem érvényes rá az autóbérlős biztosítás!), és szintén hosszadalmas sétával. Szóval mi így gyerekkel inkább a kényelmesebb, de kötöttebb hajóutat választottuk, amit a Balos Travelnél lefoglaltam előre amikor már láttam, melyik nap milyen idő lesz. Így először bent Kissamos településen bementünk az utazási irodába kifizetni, aztán a kikötőben sorban álltunk mert ott kaptuk meg a hajójegyet a számlánkért cserében, plusz még kikötői illetéket is kellett fizetni (1 euro/fő) Több hajó indult néhány perc különbséggel, mindegyik hatalmas volt (nekem túl nagy is), rengeteg ember volt mindegyiken. Odafelé nem is tudtunk a középső fedélzeten leülni, mert mindenki ott volt, aztán rájöttünk, hogy lent is teljesen jó, csak ennyi gondunk volt, hogy nagyon ment a légkondi. A hajón több mosdó volt, lehetett bérelni napernyőt (5 euro volt a bérlet és további 5 kaució), voltak egyszerűbb főtt ételek, snackek, szendvicsek, saláták. A program szerint először Gramvousára kellett volna menni, de nálunk megfordult, először Balosra mentünk (a másik hajó meg Gramvousára). Komoly pánikot éreztem, amikor közölték (megintcsak a programmal ellentétben), hogy a hajó kiköt aztán elmegy, és csak két óra múlva tér vissza, ugyanis Baloson szó szerint semmi nincs a mindent áruló négeren kívül. Se mosdó, se semmi. Mi pedig pont délben értünk oda, ebédelni pedig jó lett volna. Így jobb híján vettünk szendvicset a hajón, és azt majszoltuk a parton (nem túl nagy lelkesedéssel). Maga a hely itt is csodaszép, leszámítva a tömeget. Teljesen megértem azokat akik megpróbálják közúton megközelíteni, kettesben talán így is tettünk volna, mert nagyon kevés volt az ott töltött idő, legalább 15 percet botorkáltunk a hajótól a strandig, és ugyanennyit vissza. Viszont az se riadjon vissza, aki nem beszél nyelveket, kikötéskor kiírják a táblára, mikor indul el a hajó. Illetve ez a kirándulás is elérhető idegenvezetős verzióban is, az Ibusznál szombatonként volt idén.Gramvousára indultunk innen, pár perc alatt ott volt a hajó. Itt megint kipakoltunk, a lelkesek (és gyerektelenek) felmentek a jó magasan lévő erődhöz, ahonnan csodás kilátás nyílik az öbölre, mi pedig lepakoltunk aztán megnéztünk egy hajóroncsot a strandtól kicsit távolabb. 

(A felszerelést általában nem sikerült eltalálnunk, pl erre az útra kellettek volna a vízi cipők, Elafonisire pedig azok nem, de a nálunk lévő horgászhálót vihettük volna, na mindegy, legközelebb)
Ezt a két napot amúgy (ha kicsit előre gondolkodunk) úgy kellett volna csinálni, hogy pl. Kissamos környékén foglalunk valami szállást egy éjszakára, és akkor nem kellett volna annyit autóznunk. (Ismét csak legközelebb)

Kissamos, a kikötő parkolója

 Balos 💗💗💗

 Fordított Afrika alakú sókicsapódás

 Ez már Gramvousa

•  Chania: ide is benéztünk, a hajókirándulásról hazafelé, mert gondoltuk, hogy nyugatra már nem indulunk többet. Nagyon szép a kikötő, és hangulatos az óváros, sajnos az éhség ismét közbeszólt, és emiatt csak végigrohantunk néhány utcán, hogy visszamehessünk az olasz tésztásba amiről már írtam. Jó nehezen kikeveredtünk az óvárosból, majd egy jelöletlen úton rátaláltunk a főútra is (elég izgalmas volt a sötétben), de végül hazaértünk. Volt közben egy kis izgalom, mert egy autó eléggé balesetveszélyesen csalinkázott előttünk percekig, de aztán szerencsére nem lett belőle gond. 

• Arkadi-kolostor és környékeA hosszú hajós nap után pénteken későn keltünk útra, és nem is mentünk messzire. A kolostorhoz vezető út az eddigiekhez hasonlóan kimondottan izgalmas és szép, fent a hegy tetején pedig csend van és nyugalom. A parkoló elég nagy, sok autó és busz elfér, ott van kint mosdó és a csontkamra is.A belépő 3 euro volt felnőtteknek, 6 éves korig ingyenes. Ott elég nagy tumultus volt, mert a nagy tengerjáró hajókról akkor értek oda az utasok, de szerencsére ők nem maradtak sokáig, és utána visszatért az a meghitt nyugalom ami átjárja a helyet. Itt egyébként komoly harcok dúltak a 19. században, a törökökkel szembeni ellenállás kultikus helye a kolostor, annak idején több száz nő és gyermek robbantotta inkább fel magát, mint hogy a török háremekbe kerüljön. Nagyon megrendítő volt olvasni a történteket, ha nem ott, nyilvánosan olvasom, hangosan zokogtam volna (így csak csendben pityeregtem). Na, de hogy valami vidámat is mondjak, a legkisebb kiscicáktól elkezdve mindenféle korosztály képviseltette magát, legnagyobb örömünkre. A parkoló után pedig van kint egy kávézó, aminek a hatalmas udvara játszótér, illetve egy elkerített részen strucc (?), őzike, és bezoárkecskék is tartózkodtak, itt is eltöltöttünk egy kis időt, mielőtt tovább indultunk át a hegyeken (az egyik Marco Polo útajánlót követtük), mindenféle cuki kis falvakon keresztül, az egyiknél meg is álltunk egy ebédre (lásd feljebb). Lett volna még útközben "köcsögös" falu, barlang, és egyéb látnivalók, de mi mindenen átrohantunk, mert a következő programpont a Lidl felkeresése volt, stikeez és tejsüti ügyében. Jelentem az elsővel sikerrel jártunk (pult alól kaptunk, mert persze nem vásároltunk annyit amennyit kellett volna), tejsütivel viszont nem találkoztunk (pedig itthon még saját márkás is van a Lidl-ben), ellenben olyan finom édes, muskotályos bort vettünk, hogy csuda (itthon helyenként kapni Muscat Patrast, ahhoz volt hasonló, csak feleannyiért, kizárólag görög szöveggel, úgyhogy nem is tudtuk mit veszünk), sajnálom, hogy nem hoztunk belőle haza.

• Knosszosz és Heraklion volt a szombati program, nekünk és több ezer más turistának is (nem csoda, aznap ugyanis elég borongós és szeles volt az idő, senki nem akart strandolni). Ennek köszönhetően csoda, hogy a parkolóban (ami elég nagy és ingyenes) találtunk helyet, viszont a jegyvételhez kb. egy órát álltunk sorba. Egyrészt nem volt nálunk elég pénz (így csak imádkoztunk, hogy lehessen pl. kártyával fizetni --> lehetett), másrészt nem tudtuk, hogy a különböző nyelveken beszélő helyi idegenvezetők a sorból vadásszák ki az embereket a csoportjukhoz (kb. 4 Euro lehetett fejenként az ára, nem is lett volna hülyeség, a sor miatt sem, és amúgy sem, de nem volt nálunk elég készpénz, ugye), harmadrészt pedig előre megvehettük volna online is a jegyeket...na de majd legközelebb. A görögök kicsit lassan reagáltak, pl. akkor csináltak kordont, amikor már a parkolón keresztül nyúlt a sor, és mire majdnem a pénztárhoz értünk, akkor nyitottak egy harmadik kasszát, de ott csak készpénzzel lehetett fizetni. Bent is nagy tömeg volt, akik guide-dal voltak azok elállták a helyeket, de nekem így is élmény volt. Viszont az itteni mosdóhoz szintén legalább fél órás sor után jutottunk el, és rettentő csalódás volt ezek után, hogy nem volt wc ülőke, így meg kellett tartani a gyermeket fölötte, a derekam azóta is nyögi.

Knosszosz

A palota rekonstrukciója a Múzeumban

 Kétfarkú...? 

Morosini-kút

Kikötő és erőd

 Cousteau kapitány által felfedezett hajóból felhozott amfórák (bent az erődben)

• Innen a Régészeti Múzeumba mentünk, ahol meg lehetett nézni a rengeteg, itt kiásott tárgyat, a makettet, hogy hogyan nézhetett ki a palota, és restaurált festményeket is, elég komplex élmény volt így együtt. A két helyre a kombinált belépő 16 euro volt (csak Knosszosz 15, szóval érdemes ezt venni). A Múzeumban ennek ellenére ismét sorban álltunk, mert biztonsági ellenőrzés van, mint a repülőtéren. Egyetlen (szokásos) gondunk a parkolással volt, égen-földön nem találtunk parkolóhelyet, így kb. a legdrágább opciót választottuk, egy parkolóházat, ahol mi csak a bejáratig mehettünk, beálltak a fiatalemberek. Valami 8 euro volt arra a pár órára ameddig ott voltunk. A múzeumból ismét az éhség kergetett ki bennünket, egészen a Morosini-kútig.
  Evés után bevetettük magunkat az óvárosba, illetve a kikötői erődbe, ahol egészen korrekt és érdekes kiállítást találtunk, és meseszép kilátást a kikötőre (és akkora szelet, hogy a kémlelőlyukakhoz nem tudtunk odamenni, mert több méterrel a vízszint felett is kaptunk egy jó adag vízpárát). 

Ezzel véget értek krétai kalandozásaink, már csak a szuvenírek beszerzése és az összepakolás várt ránk, illetve a hazaút. Másnap délelőtt még Manolisnál megreggeliztünk, így természetesen a repülőtéren lettünk éhesek (kellett volna elvitelre egy-két gyros), ahol beszereztünk egy mini pizzát és egy görögsalit, majd a gépen el is fogyasztottuk. A beszállókapuk mindkét végében étterem van, hosszában mellette pedig a duty free - ezen megint csak átrohanni volt időnk a hosszú check-in sor miatt, kb. mire beértünk már ki is írták a beszállókaput. Itthon pedig jó magyar szokás szerint nagyjából 40 percet vártunk a bőröndünkre. Azt hiszem vissza kell térnünk a kézipoggyászos utazáshoz...